Mágia

Így hívják azt a Teremtőtől származó és vele azonos tudást, mely már az emberiség megszületése előtt is létezett, és egyidős magával az Idővel. Ez a tudás segítette az Embert a kezdetektől fogva a szellemi fejlődés útján, és ez a tudás tartja fent és működteti egész világunkat akkor is, ha ezt nem látjuk.

A mágia az emberiség történelmének legrégebbi és a kezdetek óta fent maradt, megmásíthatatlan világnézete, mely nem alapul dogmákon, nem tartalmaz semmilyen kötelezően követendő rendszert, teljes szabadságot és szabad akaratot biztosít minden teremtménynek. A mágia lényege évezredek óta változatlan, és örökké változatlan marad, mivel az azonos magával a Létezéssel, az Univerzummal, a Teremtővel, ezért, mint Örök és Egyetlen Létező Tudás, nem megváltoztatható.

A mágia az alapja minden létező, ismert és még ismeretlen spirituális tudásnak, mindennek, ami körülvesz bennünket a mindennapi életben, mindennek, ami az emberi érzékek számára látható és láthatatlan. El lehet utasítani, tagadni a mágia létezését, ki lehet kiáltani a Teremtővel összeegyeztethetetlen Ördögi tudománynak – mint ahogy ezt gyakran teszik még ma is. Ám ezt a felvilágosulatlanok, a félelemben tartott, vagy a saját dogmáik által mindenkit irányítani, befolyásolni vagy legalább meggyőzni akaró emberek teszik. A mágia létezésén és lényegén nem változtat, hogy ki, mit gondol, mond róla, hisz vagy nem hisz benne, mert mindentől függetlenül létezik, és fenntartja a Létezést. A legtöbb vallás, tanítás tagadja a mágiát, míg a mágia világnézete elfogad minden vallást.

A mágia a Létezés tudása, mindent magába foglal, ezért a mágia se nem jó, se nem rossz, se nem világos, se nem sötét, ezért a mágus ezek ellentétei felett áll, mert ő az egészet, mint egységet szemléli. A mágia ismerete a legmagasabb szintű létező tudás, ám ezt a legtöbben azonosítják mindenféle bűbájjal, látványos hókuszpókuszokkal elvégzett szertartásokkal. Ez is lehet mágia, de nem ez a valódi mágia! A mágia gondolataink teremtő erejét tanítja meg tudatosan, jól használni, irányítani, hogy megvalósítsuk céljainkat, és ezt saját magunk megváltoztatásával kell kezdeni. Ha megváltozunk, a világ is változni fog körülöttünk, az pedig a legtöbb jó, amit önmagunkért és a világért tehetünk, ha mágusokká válunk.

A Mágus Útját sokféle tanulás, tanítás szerint lehet járni, melyek hasonlóak vagy különbözőek egymástól, de mindegyik a spirituális fejlődés legmagasabb szférájába vezet. Az utat mindenki maga választja meg, de a végső célja mindegyik útnak ugyanaz. Ez az út pedig nemhogy nem ellentétes a Teremtő világával, hanem pontosan megegyezik azzal.

Ezt az utat segítünk megmutatni mindenkinek, aki a szellemi fejlődéséhez az Univerzum örök tudását szeretné birtokolni.

Siriso

Hamarosan induló szertartásmágia alapszintű tanfolyamomról itt olvashatsz.

Comments are closed.